Eredetileg az volt a szándékom, hogy így a végére írok valami összefoglalásfélét az itteni érzésemről, meg arról, hogy hogy látom most Dániát illetve Magyarországot. Azt hittem egyszerű lesz ilyesmit írni a végére, megmondani a "frankót" vagy valami, de nem.
A tegnapi buli (ami után megdöntöttem az ittasan biciglizés sebességi világrekordját) és a mai kitünő vacsora, amit egy kellemes sörözés a követett a kanális partján igazán méltó lezárása volt ennek a fél évnek. Most, 6 órával az indulás előtt egy furcsa ürességet érzek, amit szavakkal nehéz leírni. Rengeteg élmény köt ide, és egyetemi féléveim alatt talán ez volt a "legigazibb", mégis az egész hely csak addig jó, míg itt vannak az ember barátai. Két hét összefüggő búcsúzkodás után részben megkönnyebbülés lesz hazamenni, mivel utolsónak nem szívesen maradnék.
Nem tudom mások ismerik-e azt az érzést, mikor az ember kiköltözik egy kollégiumból, ahol egy évig lakott, és a szobák már mind kiürültek, és Te csak sétálsz a nyári napsütésben, az ajtók nyitva vannak, de a szobák teljesen semmitmondóak. Még felidézed a kellemes emlékeket, a nagy bulikat, nevetéseket, aztán félelemmel vegyes izgalommal vágsz neki a nyári szünetnek. Ezt érzem most, csak százszor erősebben. Fantasztikus embereket ismertem meg itt, folyton csináltunk valamit, amikor meg nem, akkor épp az előzőt pihentük ki, tanultunk egymástól, egymásról és legfőképpen magunkról. Rettentő furcsa úgy elköszönni egy cimborától, akivel az elmúlt fél évben a szabadidőd nagy részét töltötted, hogy végig ott lóg a levegőben a kérdés: Mi van ha soha többet nem találkoztok? Persze ilyenkor mindenki megígér mindent a másiknak, de végül az idő lesz a mércéje annak, hogy ezek a kapcsolatok elég erősek voltak-e. De az is biztos, hogy ne azért legyen valaki a barátom vagy én legyek az övé, mert egyszerűen "közel lakunk" vagy mert "így kényelmes". Majd hozza a Sors, nem muszáj mindig az árral szemben úszni, hiszen ki tudja mi vár lentebb a folyóparton...
Szép emlékek, mosoly, bánat, könnyek, nevetés és sok-sok sör az, ami itt történt velem, de semmit sem bántam meg, és hálás vagyok a Sorsnak, hogy mindezt átélhettem
Jövő héttől Pesten vagyok pár napot, mindenkit szeretettel várok egy kis üdítőzésre vagy egy kávéra, és ha egyáltalán valaki olvassa még ezt a blogot annak üzenem, hogy a bejegyzések ezután sem maradnak el, mert a Dán kaland után jön hét hét Californication, San Franciscoval, Grand Canyonnal és Las Vegassal. Oké, tudom, hogy utáltok, igazatok van :)
Egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki.