Sokan sokféleképpen képzelik el a különböző nemzetek békés együttélését, én azt hiszem tegnap megtaláltam a számomra legmegfelelőbb verziót.
Történt ugyanis, hogy Caroline és Justine aarhusi tartózkodása a végéhez ért, (tekintve, hogy mindkettőjüknek szakdogát kell írniuk) így a búcsúesten elmentünk vacsorázni, és mivel ők az Italiában kezdték az első estéjüket még januárban, ott is akarták befejezni. Szóval a legalább 10 fős kis csapatunk ismét az olasz étterembe ment (szinte mindenkinek ez volt a 3. alkalom) és ahogy kell, jófajta háziborral és pizzával töltöttük az estét. Én kivételesen fehérbort ittam, amit kevesen rajtam kívül, így hamarosan már én tartottam szóval az asztal felém eső részét (nem mintha józanul nem beszélnék sokat, de némi - majd' egy üveg bor után - még ez is fokozható) Tehát ott ütünk az asztal körül Dániában egy olasz étteremben, és jópár nemzet "képviseltette magát" Marokkótól Ausztráliáig.
A vacsora után a Studentenhausba mentünk ami egy nagyon jó kis klub, önkéntes egyetemisták tartják fönn, és nem is drága. Megint valami, amit mi is átvehetnénk, de már nem merem sorolni, olyan hosszú a lista. Naszóval itt már összegyűlt a cserediákok nagy része, ugyanis páran a csapatból együttest alakítottak, és ez volt az első (és egyetlen) nagy koncertjük. A banda neve United Nations, mivel román, szingapúri, amerikai és török tagja is volt és örökzöldeket játszottak. (Wonderwall, Friends, All the small things...) Ahhoz képest, hogy alig volt idejük összeszokni, nagyon szuper koncertet adtak, mindenki ugrált és énekelt velük, a hangulat óriási volt. Ha korábban nem is, ekkora biztosan mindenki rájött, hogy mi értelme ennek az egész csereprogramnak, és miért gondolják sokan, hogy egymás kultúrájának megértése, és az emberi kontaktusok milyen fontosak egy nemzetközi rendszerben. Meg persze az alkohol is, amiben nem volt hiány tegnap sem :)
Az igazi poén a buli végén, hajnal 2 körül köszöntött be, mikor épp menni készültünk, de odakinn esett az eső (ete 8kor még tiszta, felhőtlen volt az ég). Miután elállt, nekiindultunk kilakatulni a biciklinket (mert jó dán-magyar módjára már mindenhová bringával járok, de azért mindig lelakatolom) mikor a lányok közölték, hogy nem vinnénk-e haza őket Coryval. Mindannyian kicsit be voltunk csípve, és a biciklinket sem épp két emberre tervezték (nagyon kis csotrogány verdánk van itt, örülünk, hogy gurul, megállni már egészen más kérdés) de nem akartuk a csajokat sem otthagyni, hogy ketten sétáljanak haza. Felraktuk a lányokat, utána beindult az igazi death race; forgalom kevés volt, de tócsa annál több, és mivel nincs sárvédőm, megpróbáltam ezeket kerülgetni, ami egy ficánkoló lánnyal, esti sötétséggel és a véralkohol-szintemmel kombinálva több, mint nehéz feladat volt. 4 ember, 2 bicikli és rengeteg sikítás kísére végig Aarhus utcáit tegnap este, de végül több halálközeli élmény után, sikeresen hazaértünk. Komolyan elgondolkodtam, hogy ha van külön templom a hajósok védőszentjének, akkor a részegekének is kellene építeni egyet, azt hiszem illene is ellátogatnom oda...
